Illóolajok lepárlása

Illóolajok lepárlása

Általában illóolaj lepárlásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a növények bizonyos hasznos anyagait lepárlással igyekszünk kivonni. Ennek egyik leghatásosabb módja a gőz lepárlás, amelyre például az aromatornyos lepárlók kiválóan alkalmasak.

Valójában a vízgőz lepárlásnak nagyon sok felhasználási területe van, és ezek közül a legtöbb otthon is elvégezhető. Talán a legismertebb és legkézenfekvőbb felhasználás a gyógynövények hatóanyagainak kinyerése, de egy aromatornyos lepárlóval készíthetünk otthoni körülmények között természetes alapú festékeket, parfümöket, ételízesítőket, fürdőolajokat, párologtatóba való illatkoncentrátumokat, és még sok mást is.

A gyógynövények egykor a betegségek kezelésének egyedüli lehetőségét jelentették, és ma egyre többen igyekeznek a modern orvostudomány mellett a hagyományos anyagok segítségét is igénybe venni. Ez érthető is, hiszen a gyógynövényeknek szinte soha nincsenek mellékhatásaik, arról már nem is beszélve, hogy a legtöbbjük ingyen hozzáférhető – gyakran igen értékes növények nőnek az utak mellett, a játszótereken, réteken, erdőkben.

Ezekből a növényekből a legtöbben teákat főznek, vagy gyógyfürdőket készítenek, ami sok esetben valóban eredményes lehet, de sajnos nem minden hatóanyag oldódik ki egy egyszerű melegvizes fürdőben, a tea készítésekor pedig a forrázással egyenesen megsemmisíthetjük az értékes összetevőket.  A sok lehetséges eljárás közül a gőz lepárlás a leghatékonyabb és leghatásosabb módszer, amit otthoni körülmények között, még megfizethető árú berendezésekkel is alkalmazhatunk.

A gőz lepárlás lényege

A gőz lepárlás lényege röviden, hogy egy üstben vizet (vagy más oldószert) forralunk, és a keletkező gőzt átvezetjük a felaprított növényen. A gőz ilyenkor megnyitja a növény pórusait, és a különböző illékony anyagokat felvéve tovább halad a hűtő berendezés felé, ahol lecsapódik, kondenzálódik. Ennek a módszernek számos előnye van. Először is elkerüljük a hatóanyagok sérülését, hiszen nem forrázzuk, vagy fűtjük a növényt. Másodsorban a gőz lepárlással lényegesen több illóolaj nyerhető ki adott mennyiségű alapanyagból, mint például forralással, vagy áztatással. Az sem lényegtelen, hogy a hűtőből kifolyó oldat sokkal töményebb lesz (arányaiban több illóolajat és kevesebb vizet tartalmaz), mint egyéb otthon végezhető módszerek esetében. Ráadásul az így nyert illóolaj koncentrátumot hosszabb ideig is eltarthatjuk, így akkor is élvezhetjük a növények áldásos hatásait, amikor azok már (vagy még) nem teremnek.

Gőz lepárlás a gyakorlatban

A gőz lepárlásra elsősorban az aromatornyos berendezések ajánlhatóak. Az aromatornyos berendezések egyik fontos alkatrésze a gömb alakú üst, ahol a gőz fejlesztés történik. Az üstöt általában vízzel, vagy alkohol és víz oldatával szokták feltölteni. A víz kétségtelen előnye, hogy olcsóbb az alkoholnál, ezért az esetek többségében vizet használnak a gőz fejlesztéshez. Alkoholt akkor érdemes használni, ha hőre különösen érzékeny növényekkel dolgozunk (ilyenek például a citrus félék), hiszen az alkohol alacsonyabb hőfokon párolog, mint a víz, így alacsonyabb hőmérsékletű gőzt fejleszthetünk. Fontos még, hogy ha az illóolajokat egy alkoholos oldatban tartjuk, akkor azok sokkal tovább eltarthatóak lesznek. Megemlítendő még az alkohol magas illékonysága, ami különösen olyan esetekben jelent előnyt, amikor a növények illatanyagait szeretnénk hasznosítani (pl. parfümök, illatosító alapanyagok). Több féle alkoholt is használhatunk, de otthoni használatra az etil alkoholt javasoljuk, egyszerű előállíthatósága, alacsonyabb ára és viszonylagos veszélytelensége miatt.

A növényi alapanyagok az aromatoronyba kerülnek. Ez egy cső alakú, szita szerűen lyuggatott fenekű tartály, ami az üst tetejére kerül. Az alapanyagokat érdemes felaprítani, hogy a gőz minél nagyobb felületen érintkezhessen velük, de ügyelni kell, hogy ne aprítsuk túlságosan, nehogy a tartályból a lyukakon keresztül az üstbe potyogjanak.

Az üstben fejlesztett gőz a lyukakon keresztül kerül az aromatoronyba, ahol a növényekből felveszi az illékony anyagokat, majd a páracsövön keresztül a hűtő berendezésbe jut. A hűtőben hideg víz van, ami a gőzt lehűti, kondenzálja, és a hűtő kimenetén kicsepeg a vízben oldott illóolaj.

Mivel az illóolaj fajsúlya különbözik a víztől, vagy az alkoholtól (általában könnyebb), bizonyos idő után az olaj elválik az oldószertől. Ekkor akár egy kiskanállal is könnyen összegyűjthetjük a felhasználásra kész illóolajat a víz felszínéről.

Az illóolajok kinyerése tulajdonképpen ennyire egyszerű, különösebb gyakorlás nélkül bárki elvégezheti.

Néhány gyógynövény és hatásaik

Vöröshere

Hazánkban is elterjedt, elsősorban takarmánynövényként és talaj javítóként termesztik, de számos gyógyító hatása ismert. Illóolajai elsősorban vértisztításra illetve emésztési problémák és egyes bőrbetegségek (pl. ekcéma, akne, stb.) enyhítésére használhatóak. Görcsoldó és gyulladás csökkentő hatású. Mindemellett ideg nyugtató hatása is ismert.

Enyhíti a menopauza tüneteit és gátolja a melldaganat kialakulását.

A vöröshere virágának illóolajait a kozmetikában összehúzóként használják. Külsőleg alkalmazva az idősödő, laza bőrt tonizálja, rugalmassá teszi.

 

Rozmaring

Igazi csodaszer, szinte könnyebb lenne azt felsorolni, hogy mire nem jó. Kiváló étvágygerjesztő, hatásosan csökkenti az emésztési problémákat, méregteleníti a szervezetet. Serkentőleg hat az idegrendszerre, frissítő hatású. Ismert jó görcsoldó valamint antibakteriális és gombaölő tulajdonsága is. A legújabb kutatások szerint hatásos az öregkori szellemi leépülés ellen, antioxidáns hatása miatt pedig általában az öregedés ellen hat. Külsőleg használva izom és ízületi fájdalmakat csillapít. Sikerrel alkalmazható vérkeringési, menstruációs vagy változó kori panaszok kezelésére, csökkenti a vércukor szintet. Inhalálva hurutoldó, segít a torokgyulladás leküzdésében, növeli a szellemi teljesítőképességet.

A fejbőrbe dörzsölve megállítja a hajhullást, hajnövesztő hatású, és kiváló hajkondícionáló.

Gyermekláncfű

Erről a vadon is bőséggel burjánzó növényről sokan nem is gondolnánk, mennyi problémánkban nyújthat segítséget. A máj és a vese működését egyszerre serkenti, így jelentősen hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez. Segíti az emésztést, az emésztési problémák leküzdését, emellett gyulladás csökkentő hatása is van. A szárából nyert olajok segítségével fájdalommentesen szabadulhatunk meg az epekőtől. Reumás fájdalmakra, ízületi bántalmakra is bátran használhatjuk. Sárgaság és lép bántalmak ellen is hatásos.

Magas vitamintartalmának köszönhetően bőr revitalizálóként is használatos.

 

Kamilla

A kamilla teát talán senkinek sem kell bemutatni – eleget ittuk gyermekkorunkban mindenféle megfázás kezelésére. De a kamilla ennél jóval sokrétűbb gyógyhatású növény. Mindenféle gyulladásra sikeresen használható, inhalálva a torok és a légzőrendszer gyulladásait, illetve a vírusos és bakteriális fertőzések tüneteit, gargalizálva a fogíny és a száj gyulladását, fürdőolajként az altesti gyulladásokat (hüvelygyulladás, aranyér, lábszárfekély, stb.) enyhíti, elősegíti a sebgyógyulást. Kiváló köhögés csillapító, serkenti az immunrendszert, hatásos a szájban lévő sebek, afkák kezelésében is.
Segít a menstruációs fájdalmak leküzdésében, lerövidíti a vajúdást. A kamilla megnyugtatja a hasfájós babákat, enyhíti a fogzási fájdalmat.

A kamilla eltünteti a pattanásokat és a legtöbb bőrbetegség leküzdésében hasznos segítség, enyhíti a bőr szárazságát. Kiváló hajápoló, fényesíti a hajat, nyugtatja a fejbőrt, langyos vízben feloldva természetes hajszőkítőként is használatos.

 

Hely hiányában nem folytatjuk itt a felsorolást, elég annyi, hogy erdőn, mezőn, útszélen bőven terem a számtalan gyógynövény, és az internet világában már nem is olyan nehéz utána nézni, hogy melyik mire jó. Csak le kell értük hajolni – no meg persze lepárolni őket.